2014. augusztus 28., csütörtök

A tudat gyógyító ereje


"Ha egy követ vagy egy agyagedényt eltörünk, azt soha nem lehet tökéletesen kijavítani. Ezzel szemben, még ha ágyúval lövünk egy tó vizébe, a víz akkor is magától visszanyeri eredeti állapotát - az ágyúgolyó nyomán a vízben nem marad lyuk. Kicsit csobog a víz, kicsit gyűrűzik, majd végül kisimul. Ha belevágunk a vízbe karddal, lesz egy kis gyűrűzés, utána elcsitul, és nyomtalanul összeheged a víz, nem marad seb, nem marad semmi nyom. 

A kőben gyógyíthatatlan nyom marad. Meg lehet ragasztani, de a nyoma látszik, a kő soha nem fog összeforrni. A víz összeforr magától. A víznek ilyen öngyógyító képessége van. Bármi történik vele, nyomtalanul meggyógyul magától, rövid idő alatt.

A levegőben ejtett seb még gyorsabban meggyógyul. Ha a levegőbe lövünk ágyúval, vagy karddal belevágunk, halk suhanást hallunk, esetleg kis szele támad, majd minden nyomtalanul eltűnik. A levegő összegyógyul, nem marad lyuk. Ha meg légüres térben játszódik mindez, akkor semmi sem történik. Szél sem lesz, hang sem lesz, semmi sem lesz, a légüres tér öngyógyító képessége olyan gyors. 


A tudat gyógyító ereje ehhez hasonló. A tudatunk ugyanígy, pillanatok alatt képes meggyógyulni. 
A testnek is van öngyógyító képessége, bár testünk lassan gyógyul, a törött csont lassan forr össze, ha megvágjuk magunkat, a seb lassan heged be.
A tudatnak csodálatos öngyógyító képessége van, egy pillanat alatt képes meggyógyulni. Ezt a gyógyulást csak mi akadályozzuk. Olyanok vagyunk, mint amikor valaki követ dob a vízbe, és a gyűrűzés láttán pánikba esik: "Jaj, mi lett a vízzel, ki kéne simítani!" - és elkezdi simogatni a vizet, ki akarja simítani a hullámokat. Annál nagyobb lesz a hullámzás, soha nem lesz vége. Amíg csak simogatjuk a vizet, a hullámok nem fognak elülni.

Hasonló dolgot csinálunk a tudatunkkal. Ha valami történik, elkezdjük nagyon ügyetlenül verni a port körülötte, teljesen fölöslegesen. Azzal a szándékkal, hogy a bajunkat minél hamarabb elcsitítsuk, egyre nagyobb problémát okozunk, mert ügyetlenek vagyunk. Nem ismerjük a helyes módszert. 


Az elmét békén kell hagyni, bízni kell az öngyógyulásban, hagyni kell meggyógyulni, és ha tudjuk, az öngyógyulását ügyes módszerekkel segíteni kell. 
Ahogy a test öngyógyulását lehet ösztönözni gyógyszerekkel és kezeléssel, ugyanúgy az elme és a lélek gyógyulását is lehet befolyásolni megfelelő módszerekkel. Első dolog bízni az öngyógyulásunk képességében. Bízni abban, hogy alapjában véve sebezhetetlenek vagyunk. A buddhatermészetünk sohasem sérül meg. Az öngyógyító meditációk erre az alapvető felismerésre alapulnak."

(Csöpel láma: Öngyógyítás meditációval) 

Reiki 1-es beavatás

A Reiki kifejezés gyűjtőfogalom. Mára több mint 100 féle Reiki létezik. 
Én most csak arról beszélek, amit képviselek:


Szeretem a hozzám fordulókat önállóságra tanítani. Ezért javaslom MINDENKINEK a Reiki beavatást, már újszülötteknek is. Az illető keze mindig kéznél van, bármikor tud segíteni önmagán és a környezetén, nem kell hozzá az én jelenlétem. 

Mit jelent a Reiki?     

Életet és fejlődést elősegítő energia. 
Oda megy, ahová kell, és azt teszi, 
amire az illetőnek itt és most szüksége van.

                                          Rei = univerzális
                                          Ki   = életenergia


Még NEM POLÁRIS, legmagasabb teremtő energia, melyből a teremtés kialakul és tapasztalhatóvá válik. Minden ebből keletkezik, tehát minden egyéb ez alatt van. Mindent ez tart a Létezésben.

Minden létező dolog energia, rezgés.  Különböző minőségű rezgésekből épül fel a látható és nem látható világ, melyek egymással kapcsolatban vannak. Azt a technikát, mely lehetővé teszi, hogy ezzel a mindennek alapját képező rezgéssel, energiával fennálló kapcsolatunkat biztonságosan és hatékonyan felerősítsük, elmélyítsük: Reikinek nevezzük.

A Reiki hatása:

Életfolyamatokat támogat. Valamennyi síkon hat. Támogatja a személyiség fejlődésének folyamatát. Enyhíti a fájdalmakat. Pozitívan befolyásolja a gyógyulási folyamatokat. Segít a harag, méreg, indulatok, félelem, depresszió megfékezésében. Megkönnyíti a nehéz fizikai és pszichikai szituációk elviselését. Előnyösen befolyásolja emberi viszonylatainkat. Serkenti a kreativitást, a teljesítőképességet. Elősegíti az önmegismerést. Megkönnyíti a távozást.
A Reiki energia a kezelések során mindig automatikusan oda áramlik, ahol arra a kezelt személynek szüksége van, ahol a betegség oka rejtőzik. A Reikit nem lehet irányítani.

Mi mindent lehet Reikivel megkezelni?

Gyakorlatilag korlátlan az alkalmazások lehetősége. Embereken kívül állatokat, növényeket és minden egyéb dolgot kezelhetünk vele. ( Minden rezgés és energia, így mindenre hat.)
Célszerű az orvosságokat, az élelmiszereket, használati tárgyakat Reiki energiával besugározni.
Adj magadnak minden nap Reiki energiát. A nap minden pillanatában kapcsolatban lehetsz a Reikivel, ha a kezedet a testedre teszed. Ezért lehet újszülötteket is beavatni.

3 +1 fokozata van az általam képviselt irányzatnak:



Reiki 1: kézrátételes kezelés: A fizikai sík felől halad az érzelmi és gondolati sík felé, rendezve azokat is, mivel minden tünet mögött érzelmi / gondolati vagy karmikus probléma áll.
               
A beavatás 4 részből áll, és közte kb. 2 óra szünet szükséges.  Ezért vagy egy kb. 6 órás alkalomra van szükség, vagy 2 x 3 órára. Közben tanulunk.
Ára: 30.000.-

Reiki 2: távkezelés szimbólumokkal: A gondolatokat, majd az érzelmeket rendezve halad a  fizikai test felé. Tértől és időtől függetlenül küldhetjük az energiát a szükséges személynek, ügynek, helynek. Ezen kívül összeköthetünk személyeket,  hogy egy „megértés-híd” alakuljon ki közöttük. Egy szimbólum segítségével tudunk magzatokkal, kisbabákkal, autistákkal, kómában lévőkkel, elhunytakkal is kommunikálni, és természetesen távol lévőekkel is. Be tudjuk küldeni a saját tudatalattinkba is, és az adott kérdésre azonnal jön a válasz.

A beavatás egy részből áll, és megtanuljuk a 3 szimbólumot alkalmazni. Ajánlott hozni egy olyan fényképet, amit szeretnénk „megszólaltatni”. Én is adok képet, tárgyat, illatot, valami kóstolót, és a szimbólumok segítségével üzeneteket kaphatunk,
Ára: 35.000.-

Reiki 3/a: magasabb fokozat a távkezelésben (karmikus szinten hat, mint egy kegyelmi kérvény. Ezen kívül átállítja a gondolkodási szempontot az Énről az Egészre.
    
A beavatás most is egy részből áll, és megtanuljuk a negyedik szimbólumot alkalmazni. Ajánlott hozni egy olyan fényképet, amit szeretnénk „megszólaltatni”. Én is adok képet, tárgyat, illatot, valami kóstolót, és a szimbólumok segítségével üzeneteket kaphatunk, akár előző életeinkből is. Itt már nem csak személyes élményeket élünk át, hanem az EGÉSZ szempontjából szemléljük a tanulságot.
Ára: 45.000.-

Reiki 3/b: mesteri fokozat: mások beavatásának képessége.

Megtanuljuk, hogy miként kell más személyeket beavatni. Ez már elhivatottságot igényel. Itt nem elég a tandíj, a mester hozzájárulása is szükséges.
Ára: 500.000.-

EXTRA szimbólumok:  2-es vagy 3/a után. A Reiki 2-es fokozat szimbólumai után alkalmazhatóak. Ezek már nem tartoznak Usui mester 4 hagyományos szimbólumába.

  1. Az egyik összeköt a saját Felsőbb Énünkkel. Az ÉN nem a fizikain test lesz, hanem az a részünk, amelyik az összes inkarnációt átlátja. Nagy összefüggésekre jöhetünk rá.
  2. Megvéd saját magunktól. Sok éve használom tumoros esetekben, mert segít elengedni a dédelgetett sérelmeinket, amik a csomókat okozzák.
  3. A Feltétlen Szeretet szimbóluma. Belső békét, nyugalmat ad, összehangolja a környezetet.
  4. Van, amelyik átemel a félelmek felett. Haldoklók hosszú szenvedés után ennek segítségével mosollyal távoznak.
  5. Van, amelyik segít a koncentrációban, tűhegyűvé teszi a figyelmet valamire. Tanulásnál, szereplésnél, fontos helyzetekben jelentősen segít.
  6. Van, amelyik sok tennivaló esetén is biztosítja a saját területet és időt számunkra. Kinek, mikor mire van szüksége.
Ára: 35.000.-

 „Mindenki számára nyitva áll a beavattatás a Kurama tanaiba, teljesen függetlenül a hittől, vallástól vagy nemzetiségtől. Annyi a feltétel, hogy a beavatandó kész legyen minden energiáját a szellemi növekedésnek szentelni. Nem kell elfordulnia saját vallásától. Az egyetemes életerő fényt, megértést és erőt ad neki, bármilyen úton járjon is.”

A következő csoportos Reiki 1-es beavatás 
első része:
 2014. október 9-én csütörtökön 17:00 - 20:00
a második része:
2014. október 16-án, csütörtökön 17:00 - 20:00.

Helyszín: 


Bijó Életmódközpont
1135. Bp. Róbert Károly krt. 96-98.

A férőhely miatt kérünk szépen előre bejelentkezést: 
a 30-625-9328 vagy a 30-372-8775 számra.

Szükség esetén egyéni beavatás is lehetséges más időpontban. 

2014. augusztus 21., csütörtök

Ima



Legyek támasza a támasz nélkül lévőknek,
vezetője az úton lévőknek,
csónak, híd és átjáró
a túlpartra kívánkozóknak.
Minden élőlény fájdalma
teljesen szűnjön meg.
Legyek én az orvos és a gyógyszer,
legyek én ápoló nővére
a világ minden betegének
gyógyulásukig. 
Épp, mint az űr,
s az elemek, mint a Föld,
legyek örökös támasza 
mind a számtalan lénynek, 
amíg el nem múlik fájdalmuk.
Legyek az élet forrása
minden életformában élőnek,
akik tere a végtelenig ér. 

2014. augusztus 6., szerda

Még mindig a gondolkozásról










Megnéztük az Iránytű című filmet.

11-én, hétfőn mindenkit szeretettel várunk! 

2014. augusztus 2., szombat

A gondolat teremtő ereje 1.





Természetesen ezek a képek azoknak beszédesek,
akik részt vettek az előadáson. 






Továbbra is mindenkit szeretettel várunk. 


Jobb és bal agyfélteke








Nagylelkűség




A nagylelkűség legnagyobb tette túlnézni mások gyengeségein és segíteni őket abban, hogy felismerjék a saját belső értékeiket.