2014. szeptember 30., kedd

Vasárnap megdöntöttem a saját rekordomat


Vasárnap az Erzsébet téren, az Akváriumban ingyenes Jógafesztivál volt. Én érkeztem elsőnek, már reggel 7 előtt. Lassan bepakoltunk, készülődtünk a munkára. A vállalt munkám az volt, hogy a jelentkezőknek megnézzük a karmikus feladatát a horoszkóp, a tarot kártya és egy parányi számmisztika alapján. Szeretem 3 oldalról megmutatni, hogy a különböző módszerek ugyanazt mondják. Sokkal hitelesebb. Készítettem hozzá kis űrlapokat is. 
08:30-kor leültem a székre és 17:44-kor álltam fel. 
Még egy pohár vizet sem ittam közben. :-) Lelkesen és figyelmesen átbeszéltem a napot. Azért a MOL rendezvényeken legalább szokott egy rövid ebédszünet lenni. De észre sem vettem, hogy nem ettem, nem ittam. :-)
Viszont megismertem néhány új embert, aminek nagyon örültem, és persze jöttek kedves ismerősök is. Voltak, akik csak beintegettek. 
Köszönet a lehetőségért, élveztem minden percét. 

Bodhisattva in metro HQ

ezt a



Imádom ezt a kis jelenetet, :-)

2014. szeptember 27., szombat

Nelson kezelés



Felméri a rezgéseket, és kijavítja, ahol az szükséges. Nem csak tüneti kezelés, hanem a tünetek mögött álló tudatalatti blokkokat is oldja.
Baktérium, vírus, gomba és élősködőkkel szoktam kezdeni, aztán vitaminok, nyomelemek hiányát nézem meg. Ezek után a csakrák, aura, meridiánok következnek, majd szervrendszerek és végül a konkrét szervek. Ahol pedig szükséges, ott a tudatalatti blokkokon is dolgozunk.
A készülék folyamatosan érzékeli a páciens ultrafinom élettani rezgéseit, biorezonanciáit, a kórosakat megkülönböztetve az ép, ideális, harmonikus, egészséges rezgésektől. A kezelés során átvizsgálja a szervezet egyes szerveit, szervrendszereit, kimutatja a fennálló kóros rezgéseket, azaz a betegséget. A diszharmonikus hullámokat kijavítja, így állítja helyre az egészséges állapotot.

A vizsgálattal mód nyílik szervezetben kialakult, minimális, még betegségtüneteket nem okozó kóros eltérések kimutatására is, melyek helyreállításával a betegségek kialakulását előzhetjük meg. 



2014. szeptember 25., csütörtök

Extra szimbólumok beavatás október 4-én


2014. október 4-én 08:00 - 14:00

Kiegészítettem a régi anyagot 14 szimbólumra. 
A szimbólumok egy része 
a Reiki 2-es fokozat szimbólumai után alkalmazhatóak. 

  1. Az egyik összeköt a saját Felsőbb Énünkkel. Az ÉN nem a fizikain test lesz, hanem az a részünk, amelyik az összes inkarnációt átlátja. Nagy összefüggésekre jöhetünk rá.
  2. Megvéd saját magunktól. Sok éve használom tumoros esetekben, mert segít elengedni a dédelgetett sérelmeinket, amik a csomókat okozzák.
  3. A Feltétlen Szeretet szimbóluma. Belső békét, nyugalmat ad, összehangolja a környezetet.
  4. Van, amelyik átemel a félelmek felett. Haldoklók hosszú szenvedés után ennek segítségével mosollyal távoznak.
  5. Van, amelyik segít a koncentrációban, tűhegyűvé teszi a figyelmet valamire. Tanulásnál, szereplésnél, fontos helyzetekben jelentősen segít.
  6. Van, amelyik sok tennivaló esetén is biztosítja a saját területet és időt számunkra. Kinek, mikor mire van szüksége.
  7. K.1. - Univerzális felismerések
  8. K.2. - Univerzális felismerések
  9. Írásos munkákról viszi le a stresszt.
  10. Bármilyen alacsony rezgésű érzés / gondolat esetén alkalmazható tisztítás.
  11. Bármilyen alacsony rezgésű érzés / gondolat esetén alkalmazható tisztítás.
  12. Tértisztító szimbólum.
  13. Stresszoldó. (Múlt, jelen és jövőbeli eseményekre is alkalmazható.)
  14. M. 
Ára: 35.000.-
Jelentkezni még lehet: 06 - 30 - 625 - 9328 

2014. szeptember 11., csütörtök

Pénz


A múlt hétfőn elkezdtünk a pénzről tisztázni néhány fogalmat. Alapvető gondok vannak a fejekben a témáról.


Élvezetes volt a klub, mert már tényleg mindenki elmondja, amit gondol. 


Bízom benne, hogy sikerül a felismerésekkel részt venni az áramlásban. 


Ezek az ábrák persze azoknak mondanak sokat, akik részt vettek a beszélgetésben. 

15-én folytatjuk a témát, sok információval és gyakorlattal. Még hetekig a gondolat teremtő ereje és a vonzás törvénye a téma. 



Mindenkit szeretettel várunk!

2014. szeptember 10., szerda

Kapcsolat a szülők és gyermekeik között


"Szülők: Még csecsemőként is emlékeztél rá, hogy nem feladatuk az összhangjuk ragyogásában füröszteni téged. Nem az ő feladatuk biztosítani számodra a kényelem és az energia összhangjának menedékét. Tudtad, hogy ez a TE feladatod, és tudtad, hogy megoldod. 

E fizikai környezetbe érkezve tisztában voltál vele, hogy kezdettől fogva ellentétek vesznek majd körül, és ezek az ellentétek biztosítják élettapasztalatod megteremtésének magvát. Tudtad, hogy e földi környezetben puszta jelenléted  révén önkéntelenül megtalálod saját vonzalmaidat, és a kívánatos, illetve nemkívánatos jellemzők egyaránt hasznodra lesznek. 
És ami a legfontosabb: tudtad, hogy TE (egyedül te) leszel az, aki majd választhat (vagy választhatna) magának. 

Nem állt szándékodban szüleid véleményét mérceként használni meggyőződéseid, vágyaid vagy tetteid helyességének megállapításához. Ellenben tudtad, hogy a benned lévő Forrás véleménye (vagy tudása) és az adott gondolataid viszonya érzelmek formájában minden pillanatban tökéletes útmutatást nyújt. 
Nem állt szándékodban lecserélni Érzelmi Vezérlőrendszeredet a szüleid véleményére, még akkor sem, ha éppen összhangban voltak saját Érzelmi Vezérlőrendszerükkel, amikor megpróbáltak útmutatást adni. 
Sokkal fontosabb volt számodra saját Vezérlőrendszered létének felismerése és használata, mint mások helyeslése vagy jóváhagyása. 
Kapcsolatod a szüleiddel természetesen lehet nagyszerű és eredményes, ha előbb megtalálod az összhangot éned és Éned között. Ám amíg nem alakítasz ki összhangot éned és Éned között, egyik kapcsolatod sem lehet jó kapcsolat. 

Lehetetlen vállalkozás úgy kialakítani megfelelő viselkedésedet, hogy a veled együtt élők vágyaihoz és igényeihez próbálsz igazodni. Egyszerűen túl sokféle személyiséggel, érdekkel, szándékkal és életcéllal találkozol. mintsem képes volnál megoldani ezt a viselkedésed szintjén. De tehetsz valamit, ami megfelelő megvilágításba helyez minden kapcsolatot, és így elégedettséggel tölt el: Előbb találd meg az összhangot éned és Éned között, mielőtt egymásnak esnétek. 
És soha ne kérj másokat viselkedésük megváltoztatására, hogy attól érezd jobban magadat, vagy lásd jobb fényben őket. Egyszerűen túl sok a mozgatórugó, és nem fogsz sikerrel járni."
Ez persze minden irányban, mindenféle kapcsolatra igaz! 

(Esther és Jerry Hicks)